Budapest

újrakezdésekről veiszer alindával

Article published on Aug. 7, 2013
Article published on Aug. 7, 2013

Veiszer Alindával kihívás interjúzni; villámgyorsan átveszi az irányítást a beszélgetés felett. Hosszúra nyúlt találkozásunk alkalmával a nevével fémjelzett Záróra titkát kerestük, szó esett új kihívásokról és az újságíró szakma rejtelmeiről is. Mindez átszűrve Alinda változó világán; amelyet kislánya születése, az újonnan felfedezett startup-mentalitás és szabadúszó életvitele tart mozgásban.

Veiszer Alindát hirtelen siker helyett folyamatos újságírói fejlődése emelte a köztudatba, Záróra című interjúsorozatára az egész ország felfigyelt. Munkáját rangos szakmai díjak kísérik: 2007-ben a Nők a Médiában Egyesület legjobb női közszereplőjének járó elismerést vehette át; 2008-ban Junior Prima díjat nyert, majd 2010-ben a Prima Primissima díjat is neki ítélték magyar sajtó kategóriában. A 2009-es évben a Bossányi Katalin-emlékdíj lett az övé, majd 2012-ben a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Újságíró Díját kapta meg. Ikonikus műsora 2006 és 2011 között futott a Magyar Televízió csatornáin, majd egy rövid kitérőt tett az Éjjeli Őrjáratban, azóta a televízió helyett más médiumokon keresztül éri el közönségét. Írt könyveket, színházi esteket vezet, beszélgetéssorozatot tart, legutóbb a Budapest Pride nyitóestéjén vállalt szerepet háziasszonyként és műsorvezetőként; nem mellesleg neveli lassan egy éves kislányát.

Cafébabel: Amikor a szerkesztőségben feldobtam, hogy szeretnék veled interjút csinálni, mindenkinek a Záróra című könyved ugrott be.

Veiszer Alinda: Érdekes, amit mondasz, én is mostanában szembesülök a ténnyel, hogy a Záróra című műsor lett brand. Pedig a második kötet címe már nem Záróra, hanem Ráadás, az emberek mégis az előbbi alapján azonosítják. Ezek szerint a televíziós műsor ment át a köztudatba, nem a könyv, arra csupán a műsor hiánya miatt asszociálnak. Ezzel semmi baj nincsen, hiszen a Záróra tagadhatatlanul eddigi életem fő műve.

Cafébabel: Miért pont a Zárórából lett brand?

Veiszer Alinda: Egyszerű: ezt csináltam a leghosszabb ideig, öt éven keresztül minden áldott nap. Ez hétszáz interjút jelent; a napi jelenlét miatt azonosítanak a műsorral. Persze volt sok minden más, rövid lefutású epizódok a biztos gerinc mellett, fő termékem a Záróra maradt, az lettem én.

Cafébabel: Egy műsort este tizenegy órakor levetíteni akár cenzúra is lehet. Nem gondolod, hogy volt a vezetőség részéről egy ilyen szándék?

Veiszer Alinda: Nem, abszolút nem. Akkor lehetne ezen gondolkodni, ha változtatgatták volna a kezdési időt, de nem volt ilyen, kezdettől fogva este tíz-tizenegy körül ment a műsor. Egy idő után elkezdett tényezővé válni a műsor, mérhetővé vált a nézettsége, hivatkoztak rá; így már nem is szabadott elmozdítani onnan, megszokták az emberek. Ráadásul a televíziózás iránya a tartalom, a Záróra klasszikusan olyan tartalom, ami bármikor fogyasztható: hallgathatod munka közben, bármikor megnézheted.

Cafébabel: Egy ennyire sikeres műsor után miért nem vagy már a Magyar Televíziónál?

Veiszer Alinda: Nehéz erről beszélni. A közmédiában az elmúlt másfél évben nem találtunk olyan konstrukciót, amit én is szívesen csináltam volna, és lehetőséget is kaptam volna rá. Hosszú és lassú folyamat volt, én sokáig próbálkoztam teljesen fölöslegesen, ennek ellenére 2011 decembere óta egészen világosan tudtam, hogy el kell kezdeni építkezni. Közben megszületett a gyerkőcöm is. Mindig több lábon álltam: a Katona József Színházban voltak beszélgetős estjeim, attól függetlenül, hogy épp mi ment a televízióban, egyszerűen megtaláltam az alternatív utakat. 

Cafébabel: Hogyan jöttek az alternatív utak, felkérések?

Veiszer Alinda: Kerestem azokat a lehetőségeket, amikor azt csinálhatom, amit szeretek. Például kaptam egy felkérést, hogy írjak egy könyvet Bridge Budapest nevű szervezetben részt vevő cégekről. Magyar startupokról van szó, ezek a Prezi, a Ustream és a LogMeIn nevű cégek; mind nagyon jó ötleteket vittek sikerre, rendkívül izgalamasak. A könyvön kívül is nagyon jó kezdeményezések találnak meg; most tárlatvezetésre fogok menni, később lesz egy céges programsorozatom. Szerencsére lehetőségem van megvalósítani a saját ötleteimet is: közönség előtti beszélgetéseket vezetek, a debreceni Csokonai Színházzal is fogok dolgozni. Mivel az MTV-ben már nem áll módomban a kultúrát képviselni, elhatároztam, hogy én a kultúra embere leszek, jelentsen ez akármit. Így jött képbe a Csokonai Színház is, leültünk beszélgetni, kinek mi az elképzelése, kiderült, megegyeznek a terveink. Augusztusban indul az együttműködés: kicsit a házi műsorvezetőjük leszek, csinálok majd beszélgetéseket, kicsit segítek nekik kommunikálni.

Cafébabel: Működnek ezek az új projektek?

Veiszer Alinda: Nagyon jó élményeim vannak, a beszélgetésekre például egyértelműen eljönnek az emberek. Egyetlen dolog fáj kicsit, hogy az a mélység, amit a Zárórában szerettem, a közönség előtt nehezebben működik. Publikum előtt nagyon kell figyelni arra, hogy szórakoztató legyen a beszélgetés, innentől kezdve a mélységet, pontosabban a lelkizést icipicit be kell áldozni.

Cafébabel: Van más megalkuvás is?

Veiszer Alinda: Az a helyzet, hogy csak olyat csinálok, ami kedves a szívemnek, ilyen szempontból semmilyen megalkuvás nincs. Sőt, a programok egy részét én magam találtam ki. Nem tudom azt mondani, hogy valamelyiket ne szeretném, nem csinálnám; akkor inkább otthon ülnék a gyerekemmel.

Cafébabel: Csak van kedvenced a munkáid közt.

Veiszer Alinda: Kedvenc nincs, de vannak intenzívebbek. Napi szinten foglalkozom a stratup cégekről szóló könyvvel; a velük kapcsolatos élmények most erőteljesebbek. Nagyon izgalmas, az alapító srácok történetei annyira szívembe találnak, hiszen az élet picit nekem is újrakezdődik. Ezek a srácok mind föladtak valamit azért, hogy az álmukkal foglalkozhassanak. Állatira hittek benne, akkor is hittek benne, amikor éppen nem jöttek össze a dolgok. Azt mondták, ha másfél évig ingyen kell dolgoznom, és nem lesz belőle semmi, akkor is legalább jó dologért dolgoztam. És mi történt? Bejött. Persze nem lesz mindenkiből milliárdos, ezzel együtt azt kell megtanulni, hogy azzal foglalkozz, ami igazán érdekel, amiben hiszel. Remélem ezt majd azok is megtanulják, akik elolvassák a könyvet. Nekem  ezek a mondatok adtak erőt, hogy elszakadjak attól, ami eddig az identitásom része volt, a televíziózástól.

Cafébabel: Döntésekről beszélsz, de nagy kérdés, hogy mindenkinek megadatik-e a valódi döntéshelyzet.

Veiszer Alinda: Nekem valóban szerencsém volt, de a szerencsémmel élni is kellett; ilyen értelemben döntéshelyzet volt. Öt évet eltöltöttem egy műsorban, ezért sok díjat kaptam, megismertem a magyar értelmiség egy részét, néhányukkal kifejezetten jó kapcsolatom lett. Ez mind szerencse. De innen jön a sok munka is: heti egyszer közönség előtt beszélgetek, könyvet írok, közben Debrecenben vagyok, emellett interjúkat is fogok publikálni más platformon. Valahogy összeértek a szálak, az élethelyzetemre reflektálnak a munkám során megismert emberek gondolatai. Legutóbbi kötetemben, a Ráadásban, olyan emberekkel készítettem interjúkat, akiknek mély periódusokkal küzdöttek vagy küzdenek. A kérdés persze az, hogyan lehet ezekből kijönni, ezt én a saját szakmámon keresztül tanulom meg.

Cafébabel: Nem hagyhatom ki a Zárórával kapcsolatos klisés kérdéseket. Nekem, mint külső szemlélőnek azok az interjúk voltak a legizgalmasabbak, amikor nagy véleménykülönbség rajzolódott ki közted és a beszélgetőtársad között.

Veiszer Alinda: Neked lehet az volt a legjobb, nekem sokszor szenvedés. Egyszer mondtam azt, hogy ezt a beszélgetést most nem biztos, hogy végig tudom csinálni, az Orr, Zólyomi Zsolt parfümőrrel való beszélgetés közben. Azért merem ezt névvel elmesélni neked, mert jó a vége. Leültünk, és az interjú első öt percében mintha bokszoltunk volna. Majd jött az összesimulás, a végén azzal az érzéssel álltunk fel, hogy jót beszélgettünk. Nagy élmény volt összhangba átfordítani az antipátiát. Persze volt sok érdekes eset, hétszáz interjúból az ember átél ezt-azt; erre azért emlékszem, mert szélsőségesnek számított.

Cafébabel: Azt hiszem minden újságíró rémálma, hogy az interjúalany nem hajlandó beszélni. Az általam látott Zárórák között volt egy olyan, ami nekem ilyennek tűnt, ez pedig Gryllus Dorka volt.

Veiszer Alinda: Na az az interjú nagyon megosztó. Nem arról volt szó, hogy Dorka nem akart válaszolni, hanem arról, hogy ő így csinálja. A színészek nem feltétlenül olyan exhibicionisták civilben, mint a színpadon, Dorka mellett számos szűkszavú színészt ismerek. Én ott megkedveltem Dorkát, és ha úgy tűnt,nem tudtam vele egy hullámhosszra kerülni,  az az én hibám.

Cafébabel: Ha ezt az interjút vagy munkásságod bármely részét pár ember jónak tartja, az már elég? Kitől, mitől kap egy újságíró visszaigazolást? A díjaktól?

Veiszer Alinda : A díjak nagyon jól tudnak esni, csak a helyi értékükön kell kezelni őket. Nekem minden díj nagyon fontos, de sokszor nem tudom eldönteni, hogy mennyire visszajelzések. Folyamatosan kérdés, hogy kiknek hiszel vagy nem hiszel. A saját közegem, a férjem, a barátaim véleménye nyilván számít. Ha a férjem valamit rossznak tart, az tényleg rossz; nekünk hasonló az ízlésünk. Ezzel együtt csak azt mondom, csak te vagy, csak te tudod, mi a jó.

Cafébabel: Akkor mitől jó egy újságíró?

Veiszer Alinda: Nem elégszik meg, mindent tudni akar, nem felszínes. Elolvas mindent, amit elolvashat, és egyet se kérdez meg abból. Ettől még nem biztos, hogy jó egy újságíró, de legalább törekszik arra, hogy új dolgokat tudjon meg. Én ha meghallok egy máshol is elhangzott sztorit az interjúalanyom szájából, rögtön azon gondolkodtam, hogyan térjünk le arről a vágányról. Az is fontos, hogy sose felejtsd el, miért lettél újságíró. Az interjú, a képernyőn való jelenlét cél vagy eszköz? Ez nagyon fontos kérdés, nálam is volt necces pont: naponta ötven percet képernyőn vagyok, azt csinálom, amit szeretek, mindenki irigyel. Van egy pont, ahol el lehet szállni; mára persze letisztult a kép.

Cafébabel: Mi billentett át ezen a ponton?

Veiszer Alinda: Nem is tudom, talán, hogy kritikus vagyok magammal, vagy egy rossz interjú. Intenzíven gondolkoztam ezen a kérdésen, sokat beszélgettem róla kollégákkal is. Kompromisszumokat kötsz, mert az a célod, hogy képernyőn legyél, vagy nem kötöd meg a kompromisszumokat, mert az a célod, hogy újságíró legyél. Ha ezt a dilemmát az ember tisztázza magában, minden sokkal könnyebbé válik: mert megvan, mi alapján döntesz.

Cafébabel: Ami azt is jelenti, hogy nem feltétlenül leszel divatos közszereplő.

Veiszer Alinda: Velem nem készül túl sok címlap, nem adnak kétmillió forintot, ha egy céges rendezvényen elmondom, ki következik, ezek árnyoldala a történetnek. Közben vannak pozitív oldalai is, a tisztelet, hogy komoly munkákra mégiscsak hívnak. Mostanában az összes címlapot ellepte az az  úszólány, aki szexuális kapcsolatba került a fél világgal. Na most vele például akkor sem készítenék interjút, ha az milliós nézettséget hozna. Nem érdekel, vagyis kizárólag úszóként, mert az valami.

Cafébabel: Mit gondolsz arról a trendről, hogy az online újságírásban a blogolás hódít? A hivatásos újságírók mintha háttérbe kerülnének.

Veiszer Alinda: A televíziózás tendenciáit jobban látom, sokat gondolkodom a témán; az online újságírást nem ismerem annyira. Azt tudom, hogy a blog, mint formátum megy. Mondjuk mint a cink.hu, de ezzel együtt nem gondolom, hogy helyettesíteni fogják az újságírást. A tényújságírást, az oknyomozó újságírást, a komoly interjúzást nem tudják helyettesíteni. Aggaszt a túl erős jelzők hada, hogy az újságírók gond nélkül böfögnek vissza párt véleményeket. Persze vannak olyan újságírók, akik nem így csinálják. Mondjuk ez nézőpont kérdése, én azt tartom jónak, ha valaki próbál értéksemlegesen közelíteni egy témához, másnak meg az tetszik, ha értékközpontúan közelítjük meg a kérdéseket.

Cafébabel: Az egy dolog, hogy ki mit szeret, de nincsenek egyetemes értékek?

Veiszer Alinda: Az egyetemesség szerintem létezik, csak másra vonatkozik: a korrektségre az interjúalanyoddal szemben. Az én gondolkodásomban az élrtéksemlegesség a megfelelő hozzáállás, erre egyre kevésbé van kereslet. Minden átpolitizált, mindenki leteszi valami mellé a garasát.

Cafébabel: Mit gondolsz, meddig lesz még neked kenyered, hogy nem vagy hajlandó letenni a garasod?

Veiszer Alinda:  Nem vagyok? Biztosan vannak, aki úgy látják, én is letettem, de próbálom inkább ügyek mellé. Egyelőre működik.

Cafébabel: Ha ezek a jellemzők speciálisan Magyarországrara vonatkoznak, miért nem próbálkozol külföldön?

Veiszer Alinda: Egyetlen nyelvet sem tudok annyira, hogy újságíró legyek.  Az újságírás országhoz kötött, ha menni kéne, mást csinálnék.

Cafébabel: Legutóbbi tevékenységed, hogy a  Budapest Pride nyitóestjén elvállaltad a háziasszony szerepét.

Veiszer Alinda: Ez például olyan ügy amint az imént említtettem. Úgy látom, áttörés történt; rengetegen voltak a nyitóesten, ami engem nagyon meglepett. Régóta részt veszek ezeken az alkalmakon, eddig ilyen érdeklődést nem tapasztaltam. Az is megdöbbentett, hogy a Prezi, a Goggle és az Espell létrehozták a nyitottakvagyunk.hu-t, és több száz cég és csapat csatlakozott hozzájuk. Azt éreztem, ez a kiállás erőt adott azoknak, akiknek fontos az ügy; gazdasági erővel és hatalommal bíró támogatókat éreztek maguk mögött, nem csak a kiszolgáltatott, „elfajzott” liberális gondolkodást.

Cafébabel: Nem gondolod, hogy a kiállás csak ellenségeket szül?

Veiszer Alinda: Miért vonulnak fel a melegek, a kiállás csak ellenségeket szül; ezek szerintem téves gondolatok, annyira magyar gondolkodás. Ne szólj arról, ha valami problémád van, ne akarj rajta változtatni, egyszerűen csak fogadd el úgy, ahogy az okos politikus bácsik mondják. Legyél csendben, legyél középszerű, szürke és átlagos, mert az a jó állampolgár. Legalább a fiatalok ne ezzel a mentalitással éljenek, mert gyerekek voltak még a rendszerváltáskor. Eleinte nekem sem volt evidencia a Pride, de most már évek óta kimegyek; egyre több meleg barátom lett, egyre inkább szívügyemmé vált.

Cafébabel: Az interjú során sok szívügyedre fény derült. Ki tudnál emelni egyet, ami abszolút előnyt élvez?

Veiszer Alinda: A gyerekem, ő most az első.  Szakmai részről a legfontosabb a könyv, mert abban vagyok benne. Utána majd más aktuális feladat lesz fontos.

Cafébabel: Van még olyan ötleted, amit nagyon szeretnél megvalósítani?

Veiszer Alinda: Van egy TV-műsor, amit remélem sikerül megvalósítani, tulajdonképpen egy portrészerű műsor, de annál sokkal izgalmasabb. Nem részletezem, mert valaki még lenyúlja.

Cafébabel: A portré, a mélyinterjú az újságírás csúcsa vagy a te személyes csúcsod?

Veiszer Alinda: A televíziós szakmának biztosan csúcsa ötven perc egy emberrel heti négyszer vágatlanul. Vagyis utólag nincs javítási lehetőséged. A mélyinterjúzást nehéz jól csinálni, írásban meg pláne. De azért ott az oknyomozás, ami egy másik csúcsa ugyanennek. A jó vélemény újságírás is fontos, bár én azt sosem csinálnám.

Cafébabel: Pedig olyan határozottan foglalsz állást ügyekben.

Veiszer Alinda: Nem szeretnék megmondani, kérdezni szeretnék, amíg lehet.

Cafébabel: Mi a legnagyobb kérdésed a világnak? Vagy legyen kettő: mi a legnagyobb kérdésed a magyaroknak és mi a világnak?

Veiszer Alinda: A magyarok felé, hogy mikor tanuljuk már meg tisztelni a tudást. Nem a lojalitást, a középszerűséget, a párttagságot, hanem csak úgy a tudást. Globálisan a kompromisszumok megkötésének kérdése foglalkoztat. Meddig vállalhatóak a dolgok, és mikor nem. Nemet kell-e  mondani vagy vannak kifogások.