Szakmai párbeszéddel az autonómia visszaszerzéséért

Article published on July 1, 2013
Article published on July 1, 2013

Míg tavaly decemberben a Műcsarnok helyzete vonta magára a képzőművészeti szakma figyelmét, februárban a kortárs művészet másik meghatározó intézményének, a Ludwig Múzeumnak vált bizonytalanná a jövője.

Néhány héttel ezelőtt kortárs művészekből, művészettörténészekből, kurátorokból, diákokból és a kortárs képzőművészet iránt érdeklődő civilekből álló csoport vonult be a Lágymányosi híd mellett magasodó Művészetek Palotájába, és foglalta el az épületben található Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum félemeleti lépcsőjét. A tiltakozók tizenkét napig tartották megszállás alatt az épületrészt, szakmaiságot és átláthatóságot követelve a kulturális szférát érintő politikai döntésekben. A szféra tagjait tavaly decemberben, a Műcsarnok tulajdoni jogát a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) átadni szándékozó kormánytervezet késztette arra, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet egyre kilátástalanabb helyzetükre (erről bővebben itt és itt). Ezek sorát bővítette az occupy mozgalmak mintáját követő múzeumfoglalás is, amelynek apropóját a Ludwig Múzeum igazgatói posztjára kiírt pályázat adta.

A múzeum előző igazgatójának, Bencsik Barnabásnak február 28-án járt le az ötéves megbízatása, amelyet az intézmény fenntartásáért felelős állami szerv, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) nem kívánt meghosszabbítani. A minisztérium március elsején írta ki az igazgatói posztra vonatkozó pályázatot, a pályáztatási eljárás lezárultáig, május 12-éig pedig a gazdasági igazgatót bízta meg az intézmény vezetésével. Bencsik Barnabás mellett a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága főigazgatója, Fabényi Júlia jelentkezett a posztra. A pályázók április 19-én egy, a minisztérium által delegált szakmai zsűri előtt ismertethették jövőbeli terveiket. A zsűri a meghallgatás alapján, valamint a benyújtott pályázatok szakmai szempontok szerint történő értékelését követően Fabényi Júliát ajánlotta az EMMI miniszterének, Balog Zoltánnak a vezetői posztra. Balog a zsűri döntését figyelembe véve, attól függetlenül a kijelölt határidőig dönthetett a leendő múzeumigazgató személyéről.

Május 9-én az Összefogás a Kortárs Művészetért (ÖKM) elnevezésű csoport az occupy-típusú mozgalmak példáját követve elfoglalta a Ludwig Múzeum előterét és félemeleti lépcsőjét. A csoport a pályáztatás lezajlásával és módszereivel kapcsolatos problémáit a diáktüntetések során alkalmazott, bázisdemokrácia elvén alapuló, nyílt fórum keretében szerette volna megvitatni, amelyet másnap délig tartottak volna az elfoglalt épületrészben. A beszélgetésre az EMMI minisztere, Balog Zoltán is meghívást kapott. A szakmai egyeztetés azonban sem aznap, sem a múzeumfoglalás további tizenegy napja alatt nem valósult meg. Helyette a két fél nyilatkozatpárbaja vette kezdetét, amelyben mind a minisztérium, mind a múzeumfoglalók saját eljárásmódjuk helyességét igyekeztek igazolni.

Az EMMI politikai hangulatkeltés következményének nevezte a Ludwig Múzeum igazgatóválasztása körül kialakult eseményeket. Hangsúlyozta, hogy a pályázat kiírása során a jogszabályban előírtaknak megfelelően járt el, a szelekciós eljárásban pedig mindenben a 2008-as igazgatóválasztás mintáját követte. A döntéshozatalt előkészítő szakaszt szakmai szempontból sem találta vitathatónak, szemben Bencsik Barnabás 2008-as kinevezésével, amelynek szakmai okai véleménye szerint máig nem tisztázottak. Érthetetlennek tartotta, hogy miért épp a Ludwig Múzeum példáját ragadta ki a csoport egy több, mint húsz éve változatlanul működő eljárás antidemokratikus gyakorlatként való feltüntetésére. Utóbbit több közleményben is cáfolta, kiemelve, hogy az ÖKM akciója téves információkon alapul, tagjai félrevezetettek, így a múzeumfoglalás sem tekinthető szerinte másnak, mint felesleges hisztériának.

Bár az EMMI törekedett arra, hogy a múzeumfoglalók szeszélyének tulajdonítsa a pályáztatás gyakorlatát kritizáló megmozdulást, az eljárás bírálata valójában nem új keletű jelenségként tűnt fel a színen. A gyakorlat hibáira pár hónappal korábban, a Nemzeti Színház hasonló módon vitatott vezetőválasztását követően épp az akkori kulturális államtitkár, L. Simon László hívta fel a figyelmet. Legyünk őszinték! című blogbejegyzésében a pályáztatási eljárást álszent gyakorlatnak nevezte, amely választás elé állítja a politikust: vagy elfogadja, hogy a pályázatok értékelését és a zsűri véleményezését követően olyan jelölt kerülhet kiválasztásra és kinevezésre, akivel nem tud majd hatékonyan együtt dolgozni; vagy úgy alakítja a pályázat kiírását, illetve a bizottság összeállítását, hogy az a számára megfelelő jelöltnek kedvezzen. L. Simon László a korábbi színjáték folytatása helyett a pályáztatási rendszer reformjára tett javaslatot. Ennek értelmében, ha a fenntartó rendelkezne egy szakmailag megfelelő jelölttel, akkor azt pályázat kiírása nélkül nevezhetné ki, vagy hosszabbíthatná meg a megbizatását.

L. Simon László írása bár nem indított el valódi párbeszédet a minisztérium és a szakma képviselői között, elég volt ahhoz, hogy a Ludwig Múzeum igazgatóválasztása esetében is felmerüljön a szakmabeliekben annak gyanúja, hogy a minisztérium újabb “álszent gyakorlatának” lehetnek a tanúi. A pályázatot ugyanis késve, a korábbi igazgató megbízatásának lejárta után írták ki. Két héttel megjelenését követően pedig a szöveg ellentmondásaira hivatkozva, újabbra cserélték. A szakma tiltakozását azonban nem elsősorban a kiírás körüli malőrök, hanem a minisztérium által delegált szakmai zsűri összeállítása váltotta ki. Ugyanis hiába kerestek egy kortárs képzőművészeti intézmény élére vezetőt, a tagok között csupán ketten, Csáji Attila, az MMA alelnöke, és Mélyi József műkritikus, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata (AICA) képviselője volt jártas a szóban forgó területen. A további résztvevők között jelentős arányban szerepeltek a minisztérium tagjai, akik mellett Káel Csaba, a Művészetek Palotájának igazgatója, P. Szabó Ernő, a Magyar Nemzet újságírója, Fogas Ottó, a szegedi Móra Ferenc múzeum igazgatója és Piringer Patrícia, a Ludwig Múzeum kommunikációs osztályának vezetője kapott helyet. A szakmai szempontok érvényesülésével, és a zsűri hozzáértésével kapcsolatos kételyeket a minisztérium eloszlathatta volna, ha nyilvánosságra hozza a benyújtott jelentkezések szakmai értékelését, vagy az elbírálás szempontjait. Az EMMI azonban a személyiségi jogok védelmére hivatkozva titoktartási szerződést íratott alá a bizottság tagjaival, a helyzeten pedig az sem javított sokat, hogy a meghallgatást követően a pályázók közül csak Bencsik Barnabás tette elérhetővé pályázati anyagát.

A múzeumfoglalást megelőzően a kulturális szféra tagjai több kísérletet is tettek arra, hogy a pályáztatási eljárás körüli aggályokat eloszlassák, és lehetőséget biztosítsanak egy széles körű szakmai párbeszéd lefolytatására a pályázók és elbírálóik részvételével. A Szabad Művészek nyomatékos kéréssel fordultak Fabényi Júliához, amelyben a tisztánlátás végett, valamint a helyzet egyértelművé tétele érdekében arra kérték, hogy hozza nyilvánosságra pályázati anyagát. Május elsején az AICA és a Fiatal Képzőművészek Egyesülete (FKSE) rendezett Ennyi! címmel nyilvános beszélgetést, amelynek keretében a Ludwig Múzeum ügye is megvitatásra került, és amelyre valamennyi bizottsági tag, illetve mindkét pályázó meghívást kapott. Fabényi Júlia azonban egyik megkeresésre sem reagált, ahogy a zsűri tagjai közül is csak az AICA és a Ludwig Múzeum delegáltja jelent meg a beszélgetésen. A próbálkozások sikertelenségét látva döntött a képzőművészeti szakma egy kis csoportja úgy, hogy a polgári engedetlenség békés módszeréhez folyamodik.

Az akció azonban valóban csak egy kis csoportot mozgósított. A Ludwig Lépcső - az elnevezés egyaránt jelöli a helyet és az ott fizikailag vagy stratégaként jelen lévő foglalókat – létszáma húsz és hatvan fő között mozgott. Annak ellenére is, hogy a helyszín hamar egyfajta kultúrházzá alakult, ahol a fórumok mellett felolvasásokat, vetítéseket és nyílt előadásokat is tartottak. Csoszó Gabriella, a Szabad Művészekben és a Ludwig Lépcsőben egyaránt tevékenykedő képzőművész, a jelenlévők alacsony számát a szakma lassú ébredésének tulajdonítja, amely csak tavaly decemberben, a Műcsarnok körüli vita kibontakozása kapcsán vette kezdetét. Az akció radikális formája is okot adhatott a távol maradásra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy egy csoport több napra elfoglalt egy kulturális intézményt. Csoszó fontosnak tartaná, hogy tovább folytatódjon a szakmai kérdések széleskörű fórum keretében való megvitatása, amelyhez jelenleg a tranzit.hu havonta megrendezésre kerülő akciónapja biztosít lehetőséget. Egyúttal azt is lényegesnek gondolja, hogy a legfontosabb kérdésekről ne csak a képzőművészeti színtéren belül, hanem a többi művészeti és kulturális színtérrel együttműködve folytassanak párbeszédet.

Várnagy Tibor, a Liget Galéria vezetője és Vécsei Júlia képzőművész szintén a diskurzus elindítását látja a legfontosabb feladatnak. Azonban úgy vélik, a múzeumfoglaláshoz hasonló akciók inkább csak ártanak az ügynek, és a szakadékok tovább mélyítéséhez, nem pedig azok áthidalásához járulnak hozzá. Várnagy szerint a szférában egy hideg, polgárháborús helyzet uralkodik, amely részben annak köszönhető, hogy az elmúlt húsz évben a politika lassan beszivárgott és eluralkodott a szakma felett. A politikai partnerekkel csak az autonómiáját visszanyert, egységes álláspontra helyezkedett szakma kezdeményezhetne eredményes párbeszédet. Ehhez azonban a szakmán belüli megosztottságot kellene felszámolni, amely mindaddig nem történhet meg, amíg a felek inkább támadják egymást, ahelyett, hogy meghallgatnák a másik oldal véleményét, sérelmeit, vagy megpróbálnák megérteni motivációit és céljait. Bár az akció tartalmával egyetért, a pályáztatás kérdését a problémahalmaz egy kis szeletének látja, amelyet csak a többi kérdéssel összefüggésben lenne érdemes tárgyalni. Vécsei, Várnagyhoz hasonlóan helyesli a megmozdulás tartalmi részét, azonban sem annak módját, sem időzítését nem tartja megfelelőnek. Leginkább azonban attól tart, hogy az akció a külső szemlélődőkből adott esetben ellenszenvet és nem szimpátiát válthatott ki. Várnaggyal egyet értésben úgy véli, előbb a szakmán belül kellene a dialógust lefolytatni, és csak azt követően, a megfelelő formát megtalálva, lehetne azt a szélesebb közönség számára is megnyitni.

Bár az ÖKM akciója május 21-én, Fabényi Júlia kinevezésének napján véget ért, a célként kitűzött szakmai párbeszéd azonban még várat magára. A megteremtésére irányuló szándék, úgy tűnik, adott; a kulturális szféra tagjain múlik, hogy élnek-e a lehetőséggel.