Na, most okosan Európa!

Article published on Jan. 18, 2015
Article published on Jan. 18, 2015

Az eltelt pár hétben kicsit lenyugodtak a hangulatok, így kicsit objektívebben viszonyulva nézhetjük meg, hogy vajon mit fog megváltoztatni az európa 9.11., hogy vajon mi volt a támadok célja, és vajon tényleg a sajtószabadságot érte-e támadás?

Nem kívánok belemenni a Charlie Hebdo elleni támadás olyan kérdéseibe, amelyeknek már feszegetése is irrelevancia. Irrelevancia, mert nincs olyan eszme, amely feljogosítana bárkit arra, hogy elvegye másoknak az életét. Nem kívánok belemenni a tényekbe, amelyeket már így is rogyásig agyonközölt minden egyes médiafórum. Nem kívánom részletezni azt a fonák helyzetet sem, amelyet az okozott elő, hogy a Párizsban kegyetlenül lemészárolt 17 ember médianyilvánossága háttérbe szorította a Boko Haram újabb véres (nota bene: megközelítőleg százszorannyi áldozattal járó) akcióját Nigériában. Nem akarok megoldási javaslatot sem nyújtani- ez nem tisztem. Rövid eszmefuttatásom arra próbál fókuszálni, hogy milyen reakcióktól kell óvakodnia Európának, annak érdekében, hogy ne súlyosbítsa a már amúgy is kritikus helyzetet.

A legnépszerűbb hozzáállás az eseményekhez a következő: megtörtént a mészárlás, ergo el akarták hallgattatni a szólásszabadságot. Teendő: kiállni a szólásszabadság mellett, tömegdemonstrációkat tartani, online kampányt indítani. Érdekes, hogy az európai/nyugati közvélemény hogyan csatol rögtön egy eszmét a borzalmas esemény mögé, és hogyan próbál rögtön az eszméért harcolni, kiállni egy olyan fiktív dologért, amelyet definiálni igen nehéz (például próbáljuk meg elképzelni, ha kicsiny hazánkban jelenik meg akár egy a Charlie-s karikatúrák közül – a nemzetközi felháborodás szinte előre jósolható; ez azt jelentené, hogy a sajtószabadság regionálisan változhat? ).  Amennyiben azonban azt gondoljuk, hogy ezek a terroristák, vagy még inkább az őket bíztató és pénzelő szervezetek pusztán a Mohamedet kifigurázó karikatúrák miatt mészároltak Párizsban, akkor azzal a valószerűtlen előfeltevéssel élünk, hogy a terrorszervezetek rövid látókörűek, akcióik mozgatórugója tényleg csak egy adott tett.

Pedig ez minden bizonnyal nincs így. Nem lehet így, mivel az ISIS és az Al Kaida már évek óta sikerrel veszi fel a harcot a világ legfejlettebb hadseregeivel, titkosszolgálataival (amerikai, izraeli). Amennyiben ilyen ügyesen életben tudtak maradni, sőt, gyarapították is bázisukat, akkor valószínűleg jól csinálhatnak egyet s mást.

Tegyük fel, hogy a terroristáknak nem csak a karikatúrák megbosszulása volt a célja. Várható európai reakciók: pont azok, amik bekövetkeztek. Tüntetések, egyes politikusok felelőtlen nyilatkozatai, a szélsőjobb erősödése, muszlimokkal szembeni  tudatalatti ellenérzések(lásd: USA 9/11 után – nem szívesen lennék most muszlim Franciaországban). Még az Anonymus is háborút hirdetett a terroristák ellen (azóta állítólag már le is állították egy honlapjukat: http://money.cnn.com/2015/01/11/technology/security/anonymous-charlie-hebdo/index.html)

A ferde tekintetek, a szigorított biztonsági intézkedések és a szélsőjobb iszlámellenes propagandája könnyen oda vezethet, hogy még többen csatlakoznak az ISIS-hoz (a hozzájuk csatlakozó nyugateurópaiak száma már így is ezres nagyságrendekkel mérhető). Amennyiben ez a konfliktus tovább szélesedik, és még nagyobb rétegeket sikerül bevonniuk a radikális oldalaknak (mindegy, hogy iszlamista, vagy európai szélsőségekről beszélünk), 2015 bőven borzalmasabb év lehet, mint 2014 volt. Az elmúlt két hét rengeteg áldozattal járt, és még nem is beszéltünk az ukrán konfliktusról, ami még mindig nem zárult le megnyugtatóan és a szinte menetrendszerűen bekövetkező afrikai törzsi konfliktusokról.

Ne hagyjuk, hogy bejöjjön a terroristák számítása. Ne engedjük, hogy elragadjanak a szélsőségek, ne is jusson eszünkbe a békés muszlimokkal azonosítani ezeket a mészárosokat. És ne provokáljunk újabb támadást. Mert ha indokot adunk, lépni fognak. És minden egyes ilyen lépés százakat, ezreket sodor közelebb ahhoz, hogy hozzájuk csatlakozzon.

Most okosan Európa. Nagyon óvatosan. Fontold meg, hogy a sajtószabadság eszméjének zászlaját lengetve hány emberéletet akarsz még kockáztatni. Mert a történelem során már megtanultuk elégszer, milyen az, amikor az eszme az egyén fölé nő: biztosan ezt akarjuk?