LELTÁR MIATT NYITVA! - VETÍTÉSES diskurzus az építészet tükrében

Article published on March 26, 2014
Article published on March 26, 2014

Kortárs építészeti szalonként definiálja magát a Kőszeghy-Koncsag Flóra, Tóth Bálint és Takács Gergely vezette Leltár, mely napjaink építészetének szerepvállalását kutatja, gyakran művészeti vagy épp társadalmi kontextusba helyezve azt.

A padlástérből in­dult zártkörű kez­deményezés, egy di­namiku­san fejlődő közösséggé érett, ahol az ígéretes és tehetséges fi­at­alok megis­mer­hetik egymás munkáit és hasznos kapc­so­la­tokra tehet­nek szert. Az estek spe­cialitása, hogy nem pusztán egy­oldalú előadásokról beszélhetünk, hanem lehetőség van folyam­atos vélemény­formálásra, sza­k­mai vitákra is.

A Leltár két alapítójával Kőszeghy-Konc­sag Flórával és Tóth Bálint­tal beszélgettünk.

Flóra egy neves építésziroda ter­vezője, míg Bálint végzős hall­gató a Műegyete­men. Hogyan jött az ötlet, hogy generációkat átlépve, egy nem min­den­napi helyszínen bon­col­gassátok nap­jaink építészetének sorsát?

Flóra: 8 évig tanítot­tam a BME építész karán, változó pedagógiákkal. Az alapvető vezérelvem az volt, hogy támo­gas­sam a hall­gatókat és in­spiráljam őket, vagyis egy olyan men­talitású képzést nyújtsak nekik, mely­ben egykor én is részesültem. Végig az járt a fe­jem­ben, hogy men­nyire hasznos lehetne egy műhely jel­legű oktatás, ahol a tanulók egy közvetlenebb, in­ter­aktív közeg­ben, diskurzu­sok és viták során támo­gatják, segítik egymás munkáját, azon­ban las­san rá kel­lett jönnöm, hogy erre az egyetem keretein belül ninc­sen lehetőség. Ez a látásmód volt az egyik alap­pillére a Leltár kialakulásának, il­letve a régi hall­gatóim sorsa iránti lanka­dat­lan érdeklődésem. Bálint­tal akkor kerültem újra kapc­so­latba, mikor egy men­tor­pro­gram keretein belül felsőbb évesek terel­gették elsős tanulóimat és ő is köztük volt. Az esemény jól sült el és az akkor leza­jlott beszélgetések alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az idősebb diákok nagyon is érdeklődőek egymás munkái iránt. In­nentől kezdve Bálint padlásán gyűltünk össze, ahol vetítések formájában is­merkedtünk egymás ter­veivel, ötleteivel. Jó volt szem­besülni a pozitív vis­sza­jelzésekkel, valamint azt látni, hogy a különböző generációjú em­berek fogékonyak egymás gon­do­lataira. Las­san ki­for­rott egy közösség és rá kel­lett jönnünk, hogy nincs szükség egyetemi re­formokra, hiszen ma­gunknak is meg tudjuk teremteni azt a légkört, ahol ez a műhely jel­legű diskurzus megszüle­thet. Idővel kezdtük látni az esemény kereteit és Bálint­tal arra ju­tot­tunk, hogy ezeket az élményeket másokkal is meg lehetne os­z­tani.

Bálint: Az ős Leltár Flóra hathatós közreműködésével jött létre, aki össze­hozta a különböző évfolyamok ígéretes­nek tűnő építészhall­gatóit. Maga a Leltár név is ezekből az időkből ered. A padláson gyako­r­lati­lag leltárba vettük a hall­gatókat és az el­n­evezést min­denki an­nyira megsz­erette, hogy rajta maradt. Azóta már igeként is ter­jed és a szlo­gent is egyre többen is­merik: leltár miatt ny­itva.

A Leltár műfajára sok min­dent rá lehet húzni, hiszen egysz­erre előadássorozat, vitafórum és amolyan „kultúrdzsem­bori” is. Alapítókként, ti hogyan definiálnátok? Mi a Leltár lényege?

Bálint: A Leltárral igyekszünk min­denk­inek lehetőséget biz­tosítani arra, hogy meg­mu­tassa mit is tud valójában, láthatóvá téve ezzel az olyan pro­jek­teket is, melyek egyébként nem látszanának, mert fiókra ítéltetett hall­gatói ter­vek vagy nem díja­zott pályázatok. Attól, hogy valami nem épül meg, lehet nagyon iz­gal­mas és tanulságos diskurzu­sokat lehet róla csinálni. Az egyetemi ter­vek hiányossága, hogy az csak egy bi­zonyos tanár rostáján megy át, az arra adott érdem­j­egy csupán egy álláspon­tot tükröz, pedig minél többen látják, annál több véleményt, meglátást, vitát kavar, annál többet lehet belőle tan­ulni.

Flóra: A legjob­ban úgy értelmezhető egy pro­jekt, ha megis­merjük azt is, aki csinálta, hiszen a ter­vben benne van a ter­vező is. Ha egy alkotás mel­lett ott áll az alkotója, az sokkal többet ér, mintha az adott tárgy pusztán ki lenne állítva. Ezek mentén remek beszélgetéseket lehet csinálni és átfogó képet ka­punk arról is, mi foglalkoz­tatja mostanában a fi­atal építészeket, mi az aktuális építészeti gon­do­lkodás. A Leltárnál nagyon fontos, hogy nem hagyományos előadásokról beszélünk, bármikor közbe lehet szólni, meg lehet szakítani a beszélőt, így a több véleményből kialakult egy általános gon­do­lkodási mód. Nem világot akarunk váltani, de szembe akarunk menni azzal, amely a tradi­cionális előadások al­kalmával történik: egy nagy tem­atika mentén min­denki el­mondja saját elképzelését, de nem kerül sor igazi véleménycserére. Nálunk a téma vitákban csis­zolódik, gon­do­la­tok találkoz­nak, alakítják egymást. Az ilyen típusú beszélgetéseknél fi­gyelembe kell venni, hogy sokféle igazság van, ezért a tol­er­an­cia gyakorlása kulcskérdés.

Mi az a plusz, ame­lyet a hall­gató a Leltártól kaphat egy egyetemi előadással szem­ben?

Bálint: A hall­gatónak rosszul eshet, ha egy bi­zonyos tanár nem ért egyet az ötletével, pedig ez egyáltalán nem je­lenti azt, hogy ugyanazt a ter­vet máshol ne is­mernék el. Óriási motivációt je­len­thet az is, ha egy diák egy elis­mert építésszel léphet fel egy esten, az ő presztízsét is külön növeli. Amikor úgy döntöttünk, nyilvánosságra hoz­zuk a Leltárt, az előadók személyét is bővítettük, átlépve a diploma határait is, hiszen egy tapasz­talt, idősebb sza­kma­beli rengeteg tanulsággal szolgálhat az tanulóknak. Az egyetem­mel az a baj, hogy a diák gyakran nem találja meg az ő egyéniségének és elképzeléseinek leginkább megfelelő tanárt, aki támo­gatná ötleteiben. Igyekszünk olyan em­bereket hívni, akik nem a Műegyete­men ok­tat­nak és sok­szor liberális­abb, merészebb elveket val­lanak a berögzül ideák helyett.

Egy este általában 3 előadást hall­gathat meg a közönség. Mi alapján hívjátok meg az előadókat és hogyan választjátok ki a témákat?

Flóra: Az estek tem­atikus ter­vezése egy­fa­jta fi­nomhangolást igényel. Van, hogy az előadók személyisége alapján kom­binálunk és olyan em­bereket hívunk, akik karak­ter­ben pass­zol­nak egymáshoz. A „pályázatos” es­teken azokat a  személyeket kérjük fel,  akik egy adott témát különböző módon dol­go­z­tak fel. Igazán ezekre az eseményekre jellemző a vélemények ütközése, ahol valóban jó vitákat hall­hatunk. Van­nak olyan Leltárok is, mikor aktuális témákkal foglalkozunk, olyan pro­jek­tekkel, melyek mostanában let­tek vagy lesznek meg­valósítva.

Bálint: A tem­atikus, pályázat elemzős estéink a laiku­sok­nak talán nem an­nyira érdeke­sek, bár itt is meg­fi­gyel­hettünk érdekességeket. Előfor­dult, hogy egy ilyen sza­k­mai esten a közönség egy olyan tagja fo­gal­mazta meg a legkeményebb kri­tikákat, akinek alapból semmi köze nem volt az építészethez. Ez az építésznek is jó, mert ritkán kap ilyen jel­legű vis­sza­jelzéseket a célközönségen kívül.

A szokat­lan, érdekes helyszínekkel, a sörrel, mint állandó kellékkel és a lezser moderálással az egyetemi előadásokra gyakran jellemző kimértséget igyekeztek elkerülni?

Flóra: A beszélgetéseket mi moderáljuk, de be­olvadunk a közönség so­raiba, ezzel is oldva a feszültség érzését. Akik először van­nak nálunk, időnként túlságosan kri­tikus hangot ütnek meg a fellépővel szem­ben, nem kérdeznek, csak állítanak vagy éppen támad­nak. A mi fe­la­datunk az, hogy megértessük velük, bírálataikat, véleményüket átgon­dolt kérdés formában fo­gal­mazzák meg, hogy arra az előadó válas­zolni tudjon.

Bálint: Mivel már beszélhetünk egy megszokott kemény­magról, ezért alapvetően egy baráti közösségbe érkezik az előadó, il­letve az új látogató is. Magát az előadót sem egy színpadra állítjuk ki, hanem igyekszünk minél közvetlenebbül be­olvasz­tani a közönségbe. Mi nem konkrétan egy pro­jek­tre vagyunk kívánc­siak, hanem az ötletgazda személyiségére is, így inkább mesélőknek mon­danám a nálunk fellépőket. Tőlük bármit és bármikor lehet kérdezni, hiszen igazán így tudunk meg háttérin­formációkat, így válik értelmezhetővé számta­lan olyan dolog, mely kívülről nem látszik. Az alkotó személye leválaszthatat­lan a munkától, amit alkot: egy kiállítást megnézi össze sem lehet ha­sonlítani azzal, mikor maga a művész vezet körbe a tárla­ton.

Kortárs építészeti sza­lonként definiáljátok az eseményt. Ra­gaszkod­tok az építészethez vagy időnként kitérőket is tesztek más témák felé?

Bálint: A Leltár születésénél kizárólag építészettel foglalkozó em­berekből ver­buválódott a társaság és a további­ak­ban is sz­eretnék erre helyezni a hangsúlyt. „A kalapács min­dent szögnek néz” elvén azon­ban, ha­jlam­osak vagyunk sok min­dent építészeti szem­pontból értelmezni, ezért gyakran el­mossuk a határokat a művészeti ágak között és amolyan in­ter­dis­z­ci­plináris es­teket tar­tunk. Ami min­den eseményünkre jellemző, hogy in­spi­ratív, példamu­tató em­bereket mu­tatunk be, akik kreatívat, érdeke­set alkot­tak. Fo­gyaszthatóvá próbáljuk tenni az építészetet és a művészetet, azáltal, hogy mi nem pusztán megnézzük magát az alkotást, de meg is szólal­tatjuk az alkotót. Ahogy Flóra szokta mon­dani, egy­fa­jta terápiás jel­leggel lehámoz­zuk az előadó belső rétegeit, minél job­ban megértve ezzel mű és művész közötti kapc­so­la­tot.

Melyek azok az alapvető kikötések, melyekhez ra­gaszkod­ta­tok az esemény felépítésénél?

Flóra: A helyszín rop­pant fontos, valamint az is, hogy lennie kell sörnek a helyszínen! Az egész Leltár egy is­zo­gatós, társasági eseményből nőtte ki magát, mely néha mámoros, de sza­k­mai szem­pontból rop­pant hasznos ha­j­nalokba torkol­lott, ezért ezt a hangu­la­tot sz­eretnénk fen­ntar­tani. Külön kihívást je­lent a helyszín beren­dezése is. Itt is ügyelünk arra, hogy az előadó és a közönség egy­be­olvad­jon, minél fes­zte­lenebb legyen az egész. Kezdet­ben a látogatók iskolásan átren­dezték a székeket és min­denki a leghátsó sorokban to­lon­gott, mint a rossz gy­erekek. Mára ez megszűnt, időnként a merészebbek már az első sorokba is bemerészked­nek!

Sokáig az Ate­lier volt az állandó bázisok­tok, de meg­for­dul­ta­tok már a Telepen és a Mar­git utcai pi­a­con, sőt időnként ran­dom helyeken is meg­je­len­tek. Fontos, hogy a helyszín ido­muljon az eseményhez?

Bálint: Nem akar­tunk vándorolni, de mindig akad­tak kisebb-nagy­obb problémák, melyek miatt helyet kel­lett változ­tatunk. A padlást kinőttük, ahogy a Telepet is, a Mar­git utcai pi­a­cot pedig az időjárás miatt csak nyáron ve­hetjük bir­tokunkba. Sokáig az Ate­lier volt az állandó bázisunk, mely tökéletes helyszínt biz­tosított min­den szem­pontból. Szu­per helyen van, a vetítés egy tel­je­sen el­szeparált helyiségben za­jlott, azon­ban a szünetek­ben a ko­rty­ol­gatni vágyók leu­gorhattnak elf­o­gyasz­tani egy-két sört. Sajnos, most ennek is búcsút kell vennünk, hiszen a hely nemrég bezárt. Egyébként ahol lehet, igyekszünk a helyszínen meg­tar­tani az eseményeket, hiszen sokkal jobb ha az alkotó egy galériában mu­tatja meg a hús-vér festményt, mintha kivetített képeken mu­to­gatná.

Med­dig ter­vezitek a foly­tatást?

Flóra: Amed­dig adja magát. Páran már felajánlották, hogy egy­fa­jta fran­chishe módban, Leltár név alatt tar­tanának más, nem építészeti témájú es­teket. Mi ebben ab­szolút part­nerek vagyunk, így elképzel­hető, hogy a sz­ervező csapat bővülni fog.

Bálint: A Leltár elérte a maximális ka­pacitását, amely legfel­jebb 50 főt je­lent. Nem az a cél, hogy ezrek to­long­janak, mert a növekvő létszámmal már lehetetlen vitákat lebonyolítani és a bensőséges hangu­lat is odalenne. Mi azt sz­eretnénk, hogy a Leltár által képviselt szellemiség ter­jed­jen és bízom benne, hogy lesz pozitív hozadéka.