Kő kövön nem marad

Article published on Nov. 16, 2013
community published
Article published on Nov. 16, 2013

A független társulatokról viszonylag keveset tudunk, és amennyiben helyzetük nem változik meg, nem is fogunk sokkal többet. Pedig külföldön kapott díjaik, és megszámlálhatatlan meghívásaik azt mutatják, hogy a határainkon kívül nagyon népszerű, amit csinálnak.

A független társulat fogalma a köztudatban gyakran vagy egyáltalán nem ismert, vagy esetleg félreértelmezett (ahogy azt a lentebb látható hírTV-s interjúban is jól láthatjuk). Ezek olyan társulatok, melyek állandó előadó hellyel nem rendelkeznek, ezáltal kívül esnek a kőszínházakra (állandó épülethez kötött társulatokra) eső szabályokon. Nem függenek az eladott jegyek után kapott támogatásoktól, nem kell éves repertoárban gondolkodniuk, és egy állandó épület fenntartása sem tartozik feladataik közé. Ezzel párhuzamosan meg kell küzdeniük más problémákkal, például, hogy elkészült projektjüknek színpadot kell találniuk és még sok más hasonló nehézséggel. Legsarkalatosabb kérdés esetükben az anyagi háttér megteremtése, ami magában foglalja az állami támogatást.

(Interjú Balog Zoltánnal, melyben támogatások elvonását ígéri, és kifejti véleményét a függetlenekről)

Az ilyen típusú társulatok általában az állam által kiírt pályázatokra jelentkeznek. Az itt elnyert összegek saját költségvetésük kb. 30-40%-át teszi ki. A többit a jegyek, és egyéb Uniós pályázatok szolgáltatják. Ez a támogatás 2010-ben, majd 2012-ben is harmadával csökkent. A helyzetet tovább nehezítette, hogy tavaly ilyenkor a társulatok még nem tudták, hogy a megpályázott összegekből mennyit és mikor kapnak meg. Sokan hitelt vettek fel, amit a pályázati pénzekből terveztek törleszteni. Az ezután bejelentett támogatáscsökkentés sok társulat számára halálhírt jelentett. A Tünet együttes azt nyilatkozta honlapján, hogy várhatóan idén márciusig tudnak működni, és a közönség segítségét kérték. Egyre többen pedig a külföldre költözést választják.   

Ezáltal alakulhat ki téves kép külföldön a magyar helyzetről, hiszen kívülről ebből csak egy kész produkció látszik, annak lelkes, és tehetséges alkotóival. Nagyon sok társulat játszik más országokban, rengeteg felkérést kapnak, sok produkciót rendelnek tőlük és (több társulatvezető elmondása alapján) gondolják a kinti szakemberek, hogy itthon ezek a társulatok rengeteg támogatásban részesülnek. Az egyik leghíresebb független társulatunk, a Szputnyik Hajózási Társaság többet játszik külföldön, mint itthon. A HOPPart társulata szintén dolgozik német projekteken. Tehát kereslet van, akár itthon is, évente kb. egy millió ember vált jegyet valamely független társulat előadására. A túlélést segítik még az itthoni koprodukciók. A Szputnyikot láthattuk az Anamnézisben a Katona József Színházzal, a HOPPart pedig az Örkény Színházzal közösen állította színpadra a Merlin, avagy, isten, haza, család című darabot. A Thália Színházban második évben kerül megrendezésre a Független Thália Projekt, mely már tavalyi szezonban is több előadásnak nyújtott helyszínt, illetve anyagi támogatást.

jkhjghhjgjhjhkhjkgh

Robert Lacombe, a Francia Intézet volt igazgatóhelyettese, 2004-ben jelentett meg egy könyvet, melyben több európai ország színházi finanszírozását hasonlította össze. Ezek alapján egyértelműen kiderül, hogy minden országot sajátos helyzete alapján kell megítélni, és, hogy meglehetősen nehéz őket egymáshoz viszonyítani. Viszont az is jól látható, hogy a független színházak támogatása Magyarországon kiemelkedő... Volt. Ugyanis az olyan szövetségi államokban, mint Olaszország, vagy Németország a támogatást általában városi és megyei szinten történik, a színházak helyi igényeket látnak el, és a többségük saját társulattal rendelkezik. A független vándortársulatok általában musicaleket, vagy slágerdarabokat játszanak, és azokkal járják az országot. A legsajátosabb (és egyben talán legeredményesebb) rendszer Nagy Britanniában működik, ahol az álam csak jelképesen támogatja a kultúrát, valójában szervezetek jöttek létre, akik a mecenatúrákból befolyó összegeket kezelik. Ez a megoldás azért is kiváló, mert a színházi világ nem függ az adott kormánytól, az nem gyakorol rá politikai hatást.

Az itthoni sajtó tavaly tele volt a 2009-ben bevezetett törvényben meghatározott minimum érték (ekkor határozták meg először, hogy a kultúrára szánt pénzekből mennyit kapnak a független színházi társulatok) második csökkentésével.  A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESz) videó üzenetben fejezte ki nem tetszését, amire érkezett is egy válaszvideó a kormány részéről. Ebben az előző kormányra hivatkozva kérik a társulatokat, hogy törődjenek bele az elvonásokba, mert az adósságok miatt az egész művészeti éra kevesebb pénzt kap. A FESz részéről ismét egy videó volt a válasz, illetve több megmozdulás. Markó Iván soron kívüli támogatása olyan mértékű nem tetszést váltott ki a szakma ezen ágából, hogy az Ember Tragédiájának tapsrendje alatt a közönségben felállva, majd megafonba kiáltozva tiltakoztak az intézkedés ellen. Az ügynek még koránt sincs vége és, hogy kicsit jobban megértsük, miért is kell támogatást kapniuk a függetleneknek, a FESz összefoglalja ezt a lent látható videóban.

 (szóval a FESz második videója)

Ha igaz mindaz, amit Balog Zoltán „ígért” a hír TV-nek adott interjújában, akkor a menekülés gondolata inkább javallott, mint csupán megfontolandó. Habár a magyar támogatási rendszer tényleg más volt, mint több európai országban, és valóban magas támogatás jutott ezeknek a társulatoknak, de a nézők számát tekintve nem tűntek el a támogatások, hanem jó