Az Egyesült Királyság és az EU: Megszűnhet-e az Unióból való kilépés vágya?

Article published on July 24, 2013
Article published on July 24, 2013

Az Egyesült Királyság és az EU sosem jöttek ki jól egymással igazán. Mi eredményezi a szakadékot a két oldal között és van-e remény megbékélésre a politikai környezet barátságtalanabbá válása és a pénzügyi válság elhúzódása közepette?

A brit nemzettudatban ma is meghatározó  a viktoriánus kor dicső látomása a ,,fényes elszigeteltségről” (splendid isolation) : egy büszke és önálló nemzet, amely távol marad a kontinens ördögi fondorlataitól. Mégis, elbűvöl minket Európa: a kifinomultsága, kulturális öröksége és időjárása.  Sóvárgunk a kávéházi kultúra után, amely minden sarkon friss kenyeret és iható kávét kínál, a hatékony tömegközlekedés és igen, talán még egy valódi nyár után is.

Végtére is, sok brit egyszerűen csak azt nem tudja megérteni, hogy olyan hatalmas országok, mint Franciaország és Németország, miért hajtják magukat igába olyan szerződésekkel, amelyek garantálják, hogy a kincsesládikájuk nehezen megkeresett tartalma a náluk kevésbé produktív szomszédjaik gazdaságaiba vándoroljon. Az európaiak pedig Nagy-Britannia viselkedését tartják éppen ilyen zavarba ejtőnek. Átnéznek a nem kielégítően hatékony, széljárta kis sziklánkra és tűnődnek, miért nem akarunk hozzájárulni az európai projekthez? Mégis hogyan akar Nagy-Britannia boldogulni a globalizálódó világban a teljes uniós integráció nyújtotta előnyök nélkül?

A kis szikla

Nagy-Britannia Liberális Demokrata Pártja, amely jelenleg a konzervatívokkal koalícióban kormányoz, erősen EU-barát álláspontot képvisel. Vezetője a félig holland és számos nyelvet anyanyelvi szinten beszélő Nick Clegg. Vele ellentétben koalíciós partnere, David Cameron miniszterelnök gyakran a saját pártjában is az EU-val szemben keményebb fellépést követelő hangokkal küzd. Az Egyesült Királyság EU-tagságának leghangosabb ellenzője azonban az egyre növekvő népszerűséggel bíró Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP). Nemrégiben egy eastleigh-i pótválasztáson az UKIP a második helyet szerezte meg a liberális demokraták után, a harmadik helyre száműzve ezzel a Konzervatív Pártot. A vezető, Nigel Farage szerint ez többet jelent a fennálló hatalom ellen demonstrálók tiltakozó szavazatainál.

Eközben Európában az egész helyzet teljesen más. Különösen Németország számára jelent többet az EU egy kereskedelmi blokknál vagy államok laza politikai csoportosulásánál. Számukra ez egy erős kötelék, ami szétszakíthatatlanul összeköti a tagállamok nemzeti érdekeit, biztosítva ezzel, hogy egy újabb katonai konfliktus a földrészen elrettentően drága legyen. Az EU megjelenése az első eset a történelemben, hogy Európa közös eszmék mentén, önkéntesen egyesült. Ez az az állapot, aminek a megőrzése mellett egyértelműen elkötelezték magukat.

A tagság csodákat tett Németország exportra épülő gazdaságával, amely éppen most teljesedik ki. A közös pénznem tartósan gyenge volt az eurózónába bekerülő pénzügyileg kevésbé fejlett országok hígító hatása miatt, aminek köszönhetően a német export sokkal olcsóbbá vált külföldön, mint amilyennek egyébként lennie kellene, felpörgetve ezzel az értékesítést. Míg az EU nagyobb államai nettó befizetők maradnak, az elkülönített EU-alapok, amelyek adott régióban adott célra használhatóak fel, mindig jól jöhetnek helyi szinten, ha a nemzeti kormányok nem hajlandóak finanszírozni.

Értsetek meg!

Mindezek ellenére a brit sajtó továbbra is siránkozik, hogy az ősi Westminster parlament szuverén jogkörei átcsorognak Brüsszelbe. Tétovázunk az euró ügyében, majd szétkürtöljük bölcs döntésünket a tartózkodásról, amint a valutával járó gyengeségek megjelennek a pénzügyi válság pusztító hatásaként. Távol maradunk az EU legmeghatározóbb szerződéseinek ratifikálásától is, ahogyan a Schengentől és a költségvetési válság megoldásáról szóló egyeztetésektől is. A nyolcvanas években Margaret Thatcher miniszterelnök keményen küzdött a hírhedt brit visszatérítés (rebate) megszerzéséért. Jóval régebben, a hatvanas években, elődje, Harold Macmillen pedig úgy jellemezte az akkor még EGK nevű közösséget, mint ,,Charlemagne hencegő, hatalmas birodalma, amely most francia, később szükségszerűen német befolyás alatt létezik”.

Ha az Egyesült Királyság és az EU többi tagja törekszik bármilyen megbékélésre, mindkét oldalnak megértőbbnek kell lennie. Nagy-Britanniának el kell fogadnia, hogy sokak számára a kontinensen mennyire fontos az EU és mérlegelnie kell egy elsietett döntés következményeit, ha netán büszkeségből és harcias hazafiasságból elhagyná az Uniót. A másik oldalon, Brüsszel részéről, komolyabb erőfeszítésekre van szükség, hogy megismertesse magát a brit néppel, amely továbbra is tájékozatlan az integráció igazi funkcióival és céljaival kapcsolatban. Foglalkozni kell az euroszkeptikusok jogos felvetéseivel is, amelyek az európai integráció folyamatait érintik. Egyszerűen fogalmazva, az EU-nak rossz a renoméja az Egyesült Királyságban és a keménykezű, bürokratikus hozzáállás nem segít az ügyén. Mivel már felmerült az, hogy a tagság kérdését érintő népszavazást kellene tartani a következő választás után, a kölcsönös megértést gátló árkokat az EU és az Egyesült Királyság között be kell temetni, mielőtt túl késő lesz.

Michael O’Neill írása

Fordította: Nagy Ágnes

Eredeti cikk: http://www.cafebabel.co.uk/politics/article/britain-eu-is-there-a-way-past-the-desire-for-a-way-out.html